Küldetésmondatunk:
“A Mihály Kertje egy olyan együttműködő közösség, ahol a gyermekeket waldorf pedagógiai szemléletben neveljük, hogy képesek legyenek felismerni és járni a saját útjukat.”

Mihály nap


Szent Mihály napját szeptember végén ünnepeljük, amikor a napok rövidebbé válnak, a sötétség elhatalmasodik. Ezen a napon számoltak el a pásztorok a rájuk bízott jószágokkal gazdájuk felé. Szent Mihályt az emberiség védőjének tartják, aki legyőzi a Sárkányt, erősíti bennünk a bátorság, az együttérzés és a kitartás eszméit. A gyerekek e napra készülve történeteket hallgatnak a bátor lovagról, aki kardjával legyőzi a szörnyet. Ez a kép a gyerekeket arra szólítja, hogy lelkükben is szembe tudjanak nézni saját félelmeikkel.
Mihály arkangyal - aki magában hordozza az őserőt, aki az emberek bátorítója, segítője, a gonosz hatalmának legyőzője - az ünnepkör meghatározója. Szent Mihály történetét mesében és az ünnepkörhöz kapcsolódó játékokban jelenítjük meg. Ebben az időben tesznek a gyerekek "bátorságpróbát", ahol néhány akadályon kell magukat átküzdeni, és ha bátor volt, Szent Mihály lovagjává ütik. A legenda ilyen átélésével jut élményhez a gyermek, amely majd segíti, hogy későbbi élete során önmaga is meg tudjon küzdeni a maga sárkányával, gonoszával és azt a lelkében le tudja győzni. Az ünnephez szorosan hozzákapcsolódik a mérleg szimbóluma, ami az évszakasztalon és a mindennapi tevékenységekben is megjelenik. A mérleg az emberi mértéket mutatja a jó és rossz között, amit mi a gyerekekkel együtt az évszakasztalon elhelyezett mérlegben megjelentünk a reggeli körök alkalmával. A mérleg egyik serpenyőjében egy nagy fekete kővel jelképezzük a rosszat, míg a másik serpenyőjében a gyerekek által gyűjtött fehér kövecskékkel, a jót helyezzük szembe és mérjük meg a jócselekedetek "súlyát".

Kép: Liane Collot d'Herbois - Michael

Megosztás:
2018. December 15. Szombat  Valér

Aktualitások

Itt összefoglaljuk az Intézményünk és Fenntartó Egyesületünk közelgő eseményeit.Bővebben

Adomány

Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesület:

Rendszeres adományoknak:
Magnet Bank:
16200106-11599786

Építkezési adományok alszámla:
Magnet Bank:
16200106-11599803

Mihály Kertje Waldorf Iskola:

Magnet Bank:
16200106-11599827


A hatalmas 1%, nagy segítség!
adószámunk:18357118-1-03
(Innen töltsd le a nyomtatványt!)Bővebben

Heti menü

Iskolai menü

Szállító: Konzervgyári Konyha
2018.12.17-21.  Menü étlap letöltése...

(A megtekintéshez Adobe Acrobat Reader program szükséges)

Óvodai menü

Szállító: Bakos és Társai Bt. konyhája
Az aktuális óvodai menü a bakosestarsai.hu oldalon letölthető itt.

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban.


Csak életünk öregszik, lelkünk halhatatlan A fátyol szétszakad, már nincs tovább titok

- Erich Fromm

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.

- Hamvas Béla

Önmagunk megtalálásának legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.
- Gandhi

Ha egy gyerek nem tud úgy tanulni, ahogy tanítjuk, akkor úgy kell tanítanunk, ahogy tanulni tud.

- Ignacio 'Nacho' Estrada